egészséges étel gyerekeknek

A kicsik között vannak olyanok, akiket elég nehéz rábírni bizonyos vitamindús ételek fogyasztására. Mi persze tudjuk milyen fontos az egészséges étel gyerekeknek, és mindent elkövetünk, hogy étvágygerjesztővé varázsoljuk számukra. Aranyszabály, hogy az első néhány eredménytelen próbálkozás után nem szabad feladnunk, hiszen nekik több időre van szükségük ahhoz, hogy megkedveljenek egy-egy ételt. Egyszerre nem szabad túl sok ételtípussal próbálkoznunk. Alakítsunk ki kedves, szórakoztató formákat a tányéron, vagy készítsünk kis figurákat a zöldségekből, gyümölcsökből, egyebekből. Elég egy kis fantázia, máris nagyobb kedvet kaphatnak a gyerkőcök a kóstoláshoz. A nagyobbacskákat be is vonhatjuk a vásárlásba is, az elkészítésbe is. Ha részt vesznek a munkában, szívesebben esznek belőle. A kedvenc fogásokba elrejthetjük a nem kedvelt darabokat is. De egy mesével, mondókával is köríthetjük a felkínált egészséges ételeket gyerekeknek. Így biztosan jobb kedvük lesz, és az étkezés kellemes időtöltés lehet számukra.